Internetes hülyeségeink 02

 Több oldalon írogatok időnként, egy negatív élményemet szeretném megosztani veletek a Netlog nevű közösségi oldalról. Hozzáteszem, hogy az oldal működésével elégedett vagyok, de az a kis mellékzönge nagyon fura.

 

 Az a fura kis három x , amivel bizonyos oldalak a felnőtt tartalmat jelölik... A múltkoriban egyik blogomban az Aranybulla harmincadik pontját kívántam idézni. A saját személyesem blogomban nem írhatok le három darab x-t egymás mellé, holott egyértelműen a római harmincas az ebből áll.Majd első felháborodásomban erre reflektálni akartam. Ebben le akartam írni, hogy ha egy P..O..R..N..O...G...R...Á...F.... tartalmat akarnék reklámozni, megtenném. Ebben semmiféle hülye szabállyal nem tudnának meggátolni. Akkor mi értelme annak, hogy például a magyar értelmező kéziszótárban szereplő szavakat nem írhatok ide le???


Egy személyes blogban nem szólhatok arról például, hogy engem felháborít, hogy az édesanya?... a kiskorú gyermek jelenlétében, a férjével egy autóban ülve köt üzletet egy török kamionossal? Mondjuk szeretném ideírni a fogllakozás nevét, akkor ezt miért nem tehetem meg? Persze azt is megoldottuk, hogy ne a cenzor akarata érvényesüljön, de mi szükség van erre?

A netlog egy normálisan működő oldal, nem hiszem, hogy bármelyik tagját felháborította volna, ha az említett blogomban leírhattam volna az Aranybulla harmincadik paragrafusának a sorszámát a magyar!!! helyesírás szabályai szerint...
 

Tovább »

Az év változott-a hiszékenység az maradt!

 

 

 

Az év változott-a hiszékenység az maradt!

 

  Egy újabb szép évszám, amiben ott rejtőzködik a világvége. A média által keltett hisztériákat nehéz újabb és újabb dologgal fokozni. Mindig pánikhangulatot keltve, bármilyen történést kihasználva a világban, egyszer csak elértünk oda, hogy pár hulla, pár elhullott állat, összedőlő házak, vagy az utakra csúszó hegyek, már csak az érzékenyebb lelkű emberekre hatnak. Az átlag már csak meghúzza a vállát, legföljebb kisziszegi a foga között, hogy itt sem szeretnék most lenni.

 Mit lehetne még tenni, hogy mindenki felkapja a fejét, a választásra jogosultak legalább fele rémületbe essen? Na, adunk nektek világvégét! Ez aztán emeli minden egyes katasztrófa értékét, hiszen láncba lehet kapcsolni, felemelve a mutató ujjainkat. Lám, lám én megmondtam és bizony közeledik is!

 Egy ismert jósnak tartott ember életművéből szemezgetett gondolatokkal szeretném szemléltetni, hogy mennyire nem tőrödnek a valóságos értelmével a mondatoknak. Aki hisz a jóslatokban nem kerülheti meg Nostradamust (1503. december 14. –1566. július 2.). Ami a próféciáit illeti a hozzáértő boncolgatók szerint nagyon nehéz értelmezni, hiszen egy olyan szleng alapján fogalmazta meg, amit gyakorlatilag nem lehetséges pontosan átültetni a mai nyelvre. Azonban van néhány mondat, amit nem lehet félreérteni, hacsak nem azon igyekszik szegény sikerre és nézettségre, olvasottságra vágyó emberke.

 Először is szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy Nostradamus maga írta a művéről, hogy vallásos ember lévén, nem ellenkezik Isten akaratával, aki mint tudjuk kijelentette, hogy nem az emberek dolga, hogy tudják az időket. Jóslatai éppen ezért nem tartalmaznak olyan utalásokat. ami alapján pontosan el lehetne helyezni az időben.

 Lássuk a fent már említett mondatokat, ami alapján én azt mondom, hogy aki Nostradamus alapján jósolt világvégét, az nem ismeri a műveit. Európa (vagy Franciaország) és az Arab-világ között ki fog törni egy olyan háború, ami lángba borítja az egész világot. Majd ezt háromezer (3000) boldog békeév követi a földön, és ezután jön egy újabb nagy háború az említett felek között, amit követ a világvége.

 Ha úgy tekinteném, hogy az említett háború a második világháború lenne, akkor is a 66 év telt el a végétől. Márpedig az említett háború nem felel meg a jóslatnak. Napjaink történelmét tekintve nehezen tekinthető békés boldog békeidőnek. Egyenlőre tehát várjuk az említett első háború kitörését a jóslat alapján. Ha lezajlana ez a háború és holnap kitörne a világbéke, még akkor is van háromezer boldog békeévünk, hogy a világvégétől rettegjünk.

 Nem létezik olyan világnézet, ami alapján jósoknak bármit is elhihetnénk. Vannak statisztikai valószínűségek, amiket figyelembe véve lehet definiálni az emberek jelentős százalékának a viselkedését, ezeknek azonban semmi köze a hétköznapi értelembe vett jóslatokhoz. Persze, ha egy csinos jósnő mélyen a szemembe néz és közli velem, hogy nemsokára furcsa bizsergést fogok érezni, hajlandó leszek átértékelni a jóslatokról alkotott sarkos véleményemet! Boldog, rettegésmentes új évet kívánok mindenkinek!

 

 

 

Tovább »

2011. szeptember 24.

 Moha-Falunap-2011

  Pár pillanatot szeretnék megosztani a 2011-es falunapról.Pár kép és két video amit ideszánok belőle. Sok szempontból nekem igen fontos volt ez a nap. Bár az élő műfaj keretein belül ami baki adódhat az ilyenkor elő is fordul, de még is csak ez a fokmérője, hogy érdekel-e valakit, amivel töltöd az idődet.Végre teljesen szabad kezet kaptam műsor összeállításában. így szinpadra kerülhetett a 16 tonna is. Vannak persze klasszikusan furulyára való dalok, amit a hallgató szívesebben fogad, de ez is tapsot kapott.Több dal ezen a napon hangzott el tőlem elöszzör élöben. Ez mindig izgalmasabb dolog, mint amiben már rutin van.

 Pár hónapja egy kórussal próbálok,  ennek a játszadozásnak a lenyomata az első video.

 

 

A második videóban egy közel félórás műsor rövid kivonata látható. Három dal, három különböző műfaj.

 

Végül néhány kép...

Délelött az üres sátorbanmég könnyű nyelvet öltögetni...:-)

Ennyi asszony, nem kéne egy kicsit megijednem? :-)

Egy kis gyakorlás sohasem árt meg...

Ez a falépcső, pont elbír egy furulyást...

Ki beszélt rá ennyi asszonyt egyforma ruhára? Nagyon tehetséges embber lehet...:-)

Lajos fújni, nem nézelődni...:-)

Ha már magamra hagytatok, fújom egyedül...

Tovább »

Álmos sofőrök...

Miért írok egy balesetről?

 Súlyos baleset a 81-es főúton: tizenkét sérült
 
 Két járművet érintő súlyos baleset történt csütörtökön reggel a 81-es főúton, Magyaralmás és Sárkeresztes között.
 
 Kollégánk helyszíni információi szerint egy több személyt szállító kisbusz rohant bele hátulról egy kisteherautóba. A helyszínen egy ideig teljes volt az útzár, fél nyolc után nem sokkal azonban fél pályán megindulhatott a forgalom. A balesetnek 12 sérültje van. Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő szerint nyolcan súlyos, négyen könnyű sérülést szenvedtek. Több mentőautó érkezett a helyszínre a tűzoltók és rendőrök mellett, hogy elszállítsák a sérülteket.
Az útzár miatt jelentős torlódás alakult ki.
 
 
 Mivel igazából fogalmam sincs, hogy miért történt a jelenlegi baleset, hangsúlyozom, hogy nem erről írok a blogomba, de számtalan ilyen történhetne nap mint nap.Éppen tegnap beszélgettünk a kollégáimmal, hogy életveszélyben közlekedünk nap mint nap. A sofőrünk újra kifogásolta, hogy beszélgetünk a háta mögött a kisbuszban. Egy normál hangerejű beszélgetés idegesíti.Nem nyitottam erről helyszíni vitát, mert jobb ha az utat figyeli.Mi is az ami miatt ezt ide leírom.
 
 Nem ő az egyetlen sofőr, aki törvénytelen módon közlekedik, vagy közlekedtetik.Nem pont a vezetési stílusát kifogásolom, félreértés ne essék.Nem is azt állítom, hogy szabálytalanul közlekedik, a KRESZ szabályok áthágásával.Egész egyszerűen nincs vezetésre alkalmas állapotban.Elindul hétfőn reggel, a hajnali órákban. Beviszi a munkásokat majd haza az éjszakást. Mikor hazaér, van kb. három és fél négy órája, és elindul a délutánosokkal befelé.Beér velük és hazaviszi akit délelőtt behozott. Van újra három és fél négy órája. Beviszi az éjszakásokat és haza a délutánosokat. Ez eddig rendben is volna, ha másnap hajnalban más indulna el az autóval, csakhogy nem ez történik. Másnap hajnalban , újabb három és fél négy óra múlva ő fog elindulni az autóval és ez így megy péntek vagy szombat éjjelig. Aztán hétfőn újra kezdi.
 
 Nézzük a sofőr felelősségét, mert van.Tudja magáról, hogy nincs vezetésre képes állapotban, de a megélhetés a plusz baksis, arra sarkallja, hogy emberek életét veszélyeztetve, elvállalja a munkát.
 
 Nézzük a munkaadó felelősségét, ez már kicsit komolyabb, hiszen ő teremti meg a lehetőségét a szabálytalan munkavégzésnek.Ezzel együtt jár az állam megkárosítása, kevesebb járulék fizetés történik.Hiszen egy ember után fizet járulékot az állam fele, jó estben, ha fizet egyáltalán. Tudatosan, a nagyobb bevétel érdekében, kényszermentesen átgázol törvényeken és szabályokon.Azt, hogy egy ilyen tranzakcióval mekkora esetleges kárt okoz, most nem sorolnám.
 
 Az a munkáltató aki ilyen céget alkalmaz maga is tisztában van vele, hogy ezzel a saját felelősségét passzolja tovább, hiszen ő ezt saját alkalmazottal és gépjárműparkkal nem tudná megoldani, hiszen őt ellenőrzik és az orrára koppintanak, ha ilyen körülmények között alkalmaz  saját munkaerőt, vagy ilyen állapotban lévő szállító eszközöket.
 
 Az államot is felelősség terheli, hiszen szemet huny az itt piros ott a piros felett, ezzel a saját zsebéből szórva el a bevételt. Az állam felelős azért is mert nem tesz, hogy az általa hozott jogszabályokat betartassa.Nagyon egyszerűen lehetne kontrollálni az ilyen vállalkozót, Egyszerűen meg kéne nézni, hogy hány útvonalon közlekedtet autót és hány sofőr után fizet tb járulékot.Ha a sofőrök után fizetett tb járulék száma kevesebb mint az útvonal szám duplája, akkor már is lehet vizsgálódni.A kiadandó szabadságról már ne is beszéljünk. de erre én adjak tippeket? :-)
 
 Aki teljesített sorkatonai szolgálatot, pontosan tudja, hogy ha három napig nem tudtak nyolcórás egybefüggő alvást biztosítani, akkor a csapatot, még háború esetén is vissza kell vonni, mert demoralizált csürhévé válik, akik képtelenek a parancs teljesítésre. Nyilván van alvással foglakozó szakember aki pontosabban le tudná írni az általam elmondottakat, de sajnos ezzel addig senki sem foglalkozik, amíg nem történik tragédia. 
 
 A pénz mindenhatóságának estek áldozatul a vörös iszap károsultjai, naponta halnak meg emberek az utakon, akik a szabályokat megszegve közlekednek, szintén az anyagiak miatt.Lehetne sorolni a példákat. Nem voltam a szocializmus híve, de azért az ennél fejeltebb létforma volt, el kell ismernem.Nem visszafele, kellett volna fejlődni.Nem lehet mindent a pénzzel vagy annak hiányával magyarázni, vagy megoldani.Mindenki láthatja, akinek szeme van, hogy sokkal embertelenebb világot élünk, és bizony nagy a baj...
napidoktor.hu/cikk/51.11633/Novekednek-a-halalos-kimenetelu-elalvasos-kozlekedesi-balesetek
 

 

 

Tovább »

10 000 felett...16 tonna - Sixteen tons

 

 

                                                  

Meg kell-e tartani a kis ünnepeinket vagy nem? Nekem ez pozitív visszajelzés mindenképpen. Persze nincsenek illúzióim és nem érzem fontosabbnak a kelleténél. Egyszerűen örülök neki, hogy ennyi embert érdekel amit csinálok.

 Valamikor 18 éves koromban az egyik osztálytársam kiszökött a nagyszünetben a gimnáziumból, hogy átszaladjon a játékboltba furulyát venni. Állítólag nagyon szuper Yamahák érkeztek. Tamás hegedült különben, de érdekelte minden, ami zizeg. Pár perc múlva hozott egy C-szoprán jószágot. Nekiállt az udvaron fújogatni. Elfújta a ma feltöltött dalt is...olyan érdekesen ferdén fújta mikor ezt játszotta. Aztán eljátszott egy népdalt, a Bordódi Kristófot, meg egy Mini fuvolaszóló részletét. Teljesen tátva maradt a szám...Egy darab műanyagba, ennyi minden belefér?

 Pár nap múlva szereztem annyi aprót, hogy nekem is legyen ilyenem...Persze az első hét az borzalmas volt, főleg a szomszédoknak, de utána alakult a dolog. Egy pár hónap múlva Mohán alakult egy citera zenekar. Akit küldtek okítani, Laci Sárosdról, megkérdezte, kinek a kezében volt már hangszer? Mondom neki, nekem van furulyám. - Meg is tudod szólaltatni? - Persze. - Na akkor te leszel a szólista. - Mi leszek én? - Hozd le legközelebb a furulyádat- Levittem...

 Egy hónap múlva már mentünk minősítőre. Sajnos, mikor az oktató elment kitört az anarchia és feloszlott a csapat. Közel húsz évig csak magamban fújdogáltam. Az egyik kollégámmal szintiket bűvöltünk, mikor mutattam neki a demóimat, amiket orsós magnóval bűvészkedtem össze. Hol volt akkor még az "Ámító gép"? Elvitt egy kazettát, aminek az egyik felén egy kis szintis próbálkozás volt, a másik felét, meg hogy ne legyen üres telefújtam furulyás népdalokkal.

 Pár nap múlva hozta vissza a kazettámat, és azt mondta, hogy a szinti az nem neked való, de a furulyád az nagyon szépen szól. Gyere van itt egy csapat fel tudnád dobni a műsorunkat ezzel...Nem fűlött a fogam hozzá...Pár év eltelt, többször is emlegette...gyere, jó buli lesz....Addig fűzött, míg egyszer ráálltam...Ma már bánom, hogy nem előbb tettem, de visszafelé már hiába okos az ember...

  Jó pár éven át sok helyre eljutottunk, belekóstoltunk jóba, rosszba ami ezzel jár. Munka mellett egy élmény volt, hogy néha egész mással foglalkozik az ember. Meg azért a siker több volt, mint a lapos nap. :-) Aztán magánéleti problémák és munkanélküliség jött, sajnos el kellett válnom a csapattól.

  Haza költöztem a szülői házba. Pár év munka után. megint jött egy kis kényszerpihenő. Addigra már nagyot ugrott a háztáji technikai is. Elkezdtem a régi fellépések kazettáit rendezgetni. Átvarázsoltam a kazetták anyagát DVD-re. Pár jobban sikerült felvételt feltöltöttem a Youtube-ra.

 Aztán akkor lepődtem meg, amikor nem állt meg a nézettség pár száznál, hanem elkezdett folyamatosan emelkedni. Kerestem újabb helyeket, hogy kipróbáljam magamat. Ekkor találtam rá az Indára és a Networkre. Elkezdtem spekulálni, hogyan lehetne házilag, nézhető dolgokat összerakni. Az "Ámító gép" ebben komoly segítséget ad. Szerencsére újra indult az élő zene is. Igaz ebben némi szerepe volt a netre feldobott dalaimnak is.

 Amikor idegenben éltem, egy bányánál dolgoztam le 19 és fél évet, ebből kettőt a föld alatt. Akkor még lehetett látni, pár igazi bányászt. Érdekes emberek voltak köztük. Talán ez is dobott még egy lapáttal rajta, hogy ez a dal, ma is a kedvenceim között szerepel.

Igaz nem egy furulyára született dal, de szerintem így kísérettel élvezhető a dolog. Egy gyárilag magyar turbót kapott billentyűs Roland EM-25H adja a kíséretet A furulya ezúttal nem a Yamaha, mert a dal jellegéből fakadóan sokkal alkalmasabb a Hohner c-s szoprán. A többi furulyával ellentétben, egy kis tüdő sem árt hozzá, ugyan is elég széles a befúvónyílás. Ennek viszont az az előnye, hogy az alsó oktávja, egy erősebb, kicsit a fuvolára emlékeztető hangot ad.

 Aki végig olvasta annak köszönöm a türelmét. Legyen szerencsénk máskor is. Ha valakinek esetleg segítségre van szüksége, hasonló témában, ahogy időm engedi szívesen beszélgetek a témába vágó dolgokról. Ennyi szöveg után, akkor szóljon a zene.

 Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki megnézte, vagy belenézett.

 

 

Tovább »

Komment egy népzenei vitában

Komment egy népzenei vitában
 
 Hmm és az énekes akkor miből él meg? :-) Én azért csak makacsul ragaszkodnék az ingyenes terjesztéséhez a népzene forrásanyagainak. A jelenleg kiadott Kodály vagy Bartók könyvek után vajon ki is kap jogdíjat? Ha a család, akkor legyen, de ha valami pénzgyűjtögető szervezet, akkor valami pajzánabb népdal nem idevaló sorait idézgetném válaszul. Ha erre nincs állami támogatás, akkor mire van? Jó értem én az egyik miniszterelnök magánvagyont gyűjt, a másik a focistákat támogatja, azért ezek a töredékéből nagyot lehetne lendíteni a zenei életen.
 
 Nyílván a gyűjtők munkája ma már pótolhatatlan és úgy látom abban is egyetértünk, hogy ez komoly értéket képvisel. Eddigi információim szerint teljesen egyedi jelenségről van szó a világban. A nemzeti érzéseiket büszkén ápoló németek, ha hinni lehet az általam olvasott cikknek, mint egy hatszáz!!! Feljegyzett népdallal rendelkeznek.
 
 Abban is biztos vagyok, hogy akár Kodály, akár Bartók rátenné a kézjegyét az ingyen terjeszthető című dokumentumra, ha eléjük tehetném. Egyikről sem tudom elképzelni, hogy a fizetőképes guruknak szánták az életművüket.
 
 Aki jelenleg ezzel foglalkozik, ott is az államnak kéne helyt állni, úgy gondolom ebben az esetben ez a minimum. Értékeinket nem kéne elzárni senki elől, aki anyagiak híján van. Amit pénzért árulnak, az már nehezen nevezhető népzenének.
A cikk itt olvasható,klikk!
 

 

Tovább »

Hogyan öljünk információt?

 

Hogyan öljünk információt?
 
 Az információ gyilkosságnak két nagy formája létezik. Az egyik fajtája, az olyan szocialista forma. Semmi lényegeset nem mondunk el az embereknek. A valós információk töredéke kerül az emberek fülébe, az is tipikus népi módon, szájról szájra. Mire a kíváncsi fülekbe eljut az a picike töredék, az a kis morzsa, ami esetleg fontos lehetne, annyi száj rágta meg és annyi köpte ki, hogy már csak mosolyt fakasztó hülyeség lesz belőle.
 
   Az információ gyilkosság másik fajtája, az általam kapitalista módinak tartott információ. Annyi információt zúdítunk a gyalogkatonára, hogy mire egyáltalán átrágja magát rajta, az annyi időbe telik, hogy már nincs értelme rágódni rajta, hiszen régen meghaladta a történések sorozata a meditációs szakaszt. Senki nem szólhat semmit, hiszen ott volt az igazság a sok mocsok között, nem volt titkosítva, nem volt elrejtve senki elől, rajta tapostunk, de mégsem tudtuk, hogy ez az amit tudni kéne.
 
   A társadalmak évezredek óta semmi mást sem csinálnak, csak ilyen vagy olyan felosztás alapján egymásnak ugrasztják az embereket és valamilyen szűk elit a saját valós vagy vélt igaza alapján elkezdi gyakorolni a birkákon a terelgetés művészetét. Mi pedig lelkesen bégetünk, majd amikor a saját igazunk vélt képviselői ugyanúgy a mi bundánkat nyírogatja, ugyanúgy a mi vérünket issza birkaszemekkel tűrjük. Hiába, no! Nincs mit tenni. Valóban nincs?

Tovább »

Politikusok Nélküli Magyarországért!

 

Politikusok Nélküli Magyarországért!
 
 Itt a tavasz, ilyenkor kicsit hajlamosabb hinni az ember, hogy nemcsak a természet születhet újjá. Új erőre kapnak a régi csibészek, vidámabban veregetik egymást hátba, ha találkoznak valahol. Talán még az is lehetségesnek tűnik, hogy közös dolgainkat rendbe tudjuk rakni.

 Ha végig tekintünk az írott történelem lapjain, ideje volna levonni a következtetéseket. A megosztottság alapja messze nem magyarázható az érdekkülönbségek halmazával. Fura módon, mindig akkor erősödik fel egy érdekellentét, amikor valamilyen politikai szándék húzódik meg a háttérben. Akár egy görög, akár egy római, akár középkori, akár egy Mikszáth leírást veszünk kézbe, ha a neveket és a dátumokat töröljük, akár a napi újság tudósítása is lehetne.

 Több ezer éve irányítanak minket  politikusok, és több ezer éve képtelenek megoldani a problémáinkat. Talán ideje lenne végre kimondani, hogy a demokrácia dönt, és nem kér a politikusokból. Minden kérdésnek van ugyan több lehetséges megoldása, ehhez azonban semmi szükség olyan emberekre, akik a hatalomért vívott harcban elszórják összes energiájukat, és már semmire sem képesek, mire döntési helyzetbe kerülnek.

 Szakmai és morális alapon kell eldönteni mindent, az alapvető normák lefektetésével. Ehhez pedig teljesen felesleges torzsalkodó plusz csoportokat hozzáadni, akiket hatalommal ruháztunk fel. Aki azt mondja, nincs ennél jobb az vagy téved, vagy hazudik. Mindig van másik út. Mindig is volt és mindig is lesz.

 Egyre több netes oldalon olvasok különböző civil kezdeményezéseket. Pld.: Minimál bért a politikusoknak! Ez azt mutatja, hogy egyre több agyban fészkel olyan gondolat, ami nem ismeri el a politika feltétlen szükségességét. Egyre többen üzenni szeretnének, hogy a vezetők osztozzanak a plebs sorsában. Hátha akkor, némi flash bevág az agyba, miért is ülsz ott, Kispajtás!?!? Én úgy látom, ha ez a pár ezer év nem volt elég arra, hogy az emberiség a politikusokat, hasznos, a közjavára végzett tevékenységre kényszerítse, akkor itt az ideje, hogy tavaszi nagytakarítást tartsunk! Mondjuk ki, hogy ez az út járhatatlan és mi mást szeretnénk. Márpedig a demokrácia arról szól a Big Brother szerint, hogy nép szava érvényesülhessen. Vagy ez csak akkor igaz, ha kőolaj van a talpunk alatt?

  Talán most van egy halvány sansz arra, hogy Magyarország valóban független és önálló állam legyen újra. A legtöbb ember egyet ért abban, hogy a politika teher a hétköznapi élet nyakán. Itt a tavasz, új élet, új virágok. Vajon hány ezer tavasz kell ahhoz, hogy megértsük végre, a politika egy fölösleges kolonc az emberiség nyakán. Ideje lenne oda tenni, ahova való.

Tovább »

Furulyahang a vimeon

Vimeo

Furulyán előadott dalok. Nagyrésze magyar népzene.A felvételek egy része videókazettáról mentett előadások. A többi ámítógépes játszadozás eredménye.

 

 

Tovább »

Ünnep kordonok nélkül

 

Ünnep kordonok nélkül
 
 Lassan talán újra elővesszük emberi arcunkat. Eltűnnek a provokátorok, a vasrácsok és mindenki csak úgy szabadon elindul. Nem kell kerülgetni sem vasrácsot, sem rendőröket állig fegyverben. Egyszerűen mindenki megy a dolgára, van, aki tapsol a kormányfőnek. Van, aki az újságírók koncát és hatalmát féltve ünnepel, mégsem csapja nyakon senki, azért sem, hogy amikor kellett volna miért nem kiabált. Teljesen normális tavaszi nap. Mindenki mondhatja a magáét, nem jár érte sem gumilövedék, sem kardlap… Lássuk milyen volt a közelmúlt, nehogy valaki esetleg amnéziában szenvedve, ne akarja megérteni miről is írok.
Mi történt az előző években 03-15.-én?
 
Kordonok a Március 15. téren - "Demszky hajítótávolságra"
Gazdasági Rádió, 2010. március 15. 10:35
Felvonták a lobogót. A közjogi méltóságokon kívül az eseményen részt vettek a kormány tagjai, több parlamenti párt képviselője és a diplomáciai testület tagjai. Kossuth téren véget ért az ünnepség, az 5-800 főre duzzadt tömeg a metró felé hagyja el a helyszínt - írja az FN.hu.
A katonai tiszteletadásból a távolság miatt alig lehetett valamit látni, a bekiabálások és füttykoncert pedig minden más hangot elnyomott. A következő esemény a Magyar Nemzeti Múzeum előtt kezdődik 11 órakor. A Március 15. téren – itt tart ünnepi beszédet Demszky Gábor főpolgármester 13 órakor – már csaknem teljesen felépítették a színpadot. A híd alatti parkolót rendőrök foglalták el, erős biztonsági előkészületek látszanak. A kordonokat Demszky emelvényétől „hajítótávolságra” helyezték el - írja az FN-hu
 
http://www.youtube.com/watch?v=ySFsF89YxUM
 
 
Mi történt 2011-03-15.-én?
2011. március 15-i állami ünnepségek
Együtt ünnepelt az ország
 
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából, Magyarország hivatalos állami ünnepségei békésen, a nemzeti összetartozás élményétől emelkedetten zajlottak.
 
Ünneplők ostromolják a várat
 
A nemzeti ünnep alkalmából hagyományőrző programok és koncertek várják az érdeklődőket a Budai Várban.
Sokan kíváncsiak az Ország Házára
 
Hosszú sorok kígyóznak kedden délelőtt a Parlament előtt: az érdeklődők este hat óráig tekinthetik meg a törvényhozás épületét.
Ünnepi menet a Budai várba
 
A Nemzeti Múzeumnál véget ért a megemlékezés. Az ünneplő tömeg a huszárok vezetésével elindult a Budai várba, ahol számos program várja az érdeklődőket.
Megemlékezés a Nemzeti Múzeumnál
 
Megkezdődött az ünnepi műsor a Nemzeti Múzeumnál. A rég nem látott, hatalmas ünneplő tömeg közösen énekelte el a Magyar Himnuszt.
Többezres tömeg a Nemzeti Múzeumnál
 
Megérkezett az ünnepi menet a Nemzeti Múzeumhoz, ahol hamarosan kezdetét veszi a megemlékezés.
 
Tüntetés a sajtószabadságért – képgaléria és videó
A médiatörvény elleni demonstráción a szervezők becslése szerint legkevesebb ötvenezren voltak. Az MTI tudósítói több tízezer emberről számoltak be, míg a portálok és hírügynökségek általában 10 és 30 ezer közé tették a résztvevők számát. Az AFP francia hírügynökség tudósítása szerint 30 ezren voltak jelen.
 
Az internetes keresőbe beütve a 2011. március 15.-i dátumot utazási irodák ajánlatai találhatók az első és a sokadik helyen. Utána jönnek majd valahányadik oldalon a politikai események. Meg kell próbálni, bármelyik előző évvel ugyan ezt.
 Nem vagyok elégedett, az új kormány eddigi mérlegével, de ez az első március 15.-e évek óta, amit emberi módon és emberi körülmények között lehetett megünnepelni.
 
 

Tovább »

Moha-Tikverőzés

 

Írhatnám azt is, hogy jön, jön, JÖN, csak most, csak itt, csak önöknek, csak ennyiért! Azonban ez mindig is itt volt. Emberemlékezet óta. Az apám, a nagyapám, a dédapám, meg az ő apja idejében is.

 

 Egy régi videót böngészve, úgy döntöttem, hogy pár képet kivágok belőle. Talán másnak is érdekes lesz nézni, mennyit is változott minden, pár év alatt körülöttünk.

 

 Sajnos, a régebbi időkből csak szájhagyomány útján maradt fenn néhány emlék. Nagyapák mosolyogva mesélték csínytevéseiket, hogyan is volt akkor...

Tovább »

Éljen a szabad verseny!

Éljen a szabad verseny! Amivel nem is lenne probléma, ha valóban szabad lenne és valóban a benne résztvevő felek egyenlő feltétellel vennének részt! Azonban magánál a termelésnél, egy folyamat működésnél sokkal "fontosabb tényezők " vesznek részt, akik munka nélkül akarnak jövedelmet! Ezen tényezők egyike maga az állam. A 16% ellen prüszkölőknek annyit jegyeznék meg, hogy itt az állam bizony lemondott egy falatkáról. Én, ahogy nem titok jelenleg elég alacsony jövedelemmel rendelkezem, tehát nem nyertem ezzel, miért mondom még is, hogy ez pozitív dolog? Mert a szlovák kedvezőbb adó törvények miatt, eddig a Pestről a számomra leszállított terméket nem magyar cég hozta! Aki érteni akarja, az érti mire mondom, aki nem akarja, az kiabálhat tovább, hogy kinek jó ez...
 
 Tehát az egyik résztvevő hajlandó volt némi lemondásra, persze ez közel sem elég, de legalább valami. Nézzük meg azt a felet, aki viszont csak nyerészkedik a gazdaságon, ez pedig a bankszektor. Beszélhetünk gazdaságról, beszélhetünk lakáshitelekről, beszélhetünk biztosításról ez az a résztvevője a gazdaságnak, aki semmilyen kockázatot nem akar vállalni. Számtalan példát tudna hozni mindenki szerintem, hol és milyen módon viselkedtek vele szemben tisztességtelenül a pénzpiac irányítói. Amíg egy valós gazdasági szereplőtől elvárja mindenki, hogy a saját dolgai kockázatát viselje, addig ez az agyonsimogatott szektor vígan elvan, a világ legjobban fizetett rétegeként. Lehet, hogy valamikor a fejlődés motorja volt a pénzpiac, ma azonban határozottan állítom, hogy negatívabban hat a valós fejlődésre, mint a szocialista gazdálkodás.
 
 Szerintem akkor korrekt egy együttműködés, ha az abban résztvevők egyaránt kockázatot vállalnak. Megpróbálom egy mindenki számára világosabban érthető példán elmondani miről is beszélek. Maradjunk lakáshitelnél, de ugyan annyi erővel a lakás lehetne egy vállalkozásra adott kölcsön is. Tehát Gipsz Jakab kap egy svájci frank alapú hitelt, mondjuk 2xxx-ben és tudjuk mi történt az árfolyammal. Miért egyedül Gipsz Jakabé a teher? Az állam nem felelős ebben? Dehogynem! A bank nem vállalkozásként adta oda a pénzt? Dehogynem! Akkor miért csak szegény Jakab fizeti meg az árát? Ami ma több mint a lakás ára. Azt hiszem egyébként, ami ma megy, uzsorakamatnak számít simán és büntetőjogi kategória. A biztosító kihátrálhat azzal egy fizetési kötelezettség alól, hogy ki gondolta volna, hogy ennyi lesz a baj? Miből fizetünk osztalékot? Ráadásul ezt még ki is meri mondani....
 
 Csak akkor lehet működő egy gazdaság, ha valóban együtt sírnak és nevetnek a résztvevők, amíg azonban az egyik gúnyosan röhöghet a többieken, és irányíthatja őket, addig ez rosszabb, mint a proletárdiktatúra, pedig az sem volt semmi...
 
 Lehet itt akár több millió munkahelyet is teremteni, lehet valós értéket előállítani, csak akarni kell... De ehhez tiszta kezek és tiszta arcok kellenek, átlátható egyszerű szabályozás, ami működik ügyvédek nélkül is. Nem a napi hasznot kell nézni, hanem az éves, vagy tízéves hozadékot. A munkát kell támogatni, nem a kerülését, az észt és nem az okoskodókat, a nyerésre törekvőket és nem a nyerészkedőket... Kb. ilyen egyszerű az egész...
 
 Nem azt kell irigyelni, aki alkotott valamit, hanem azt aki begyűjtötte más munkájának a gyümölcsét. Amíg ilyen emberek verhetik a mellüket, sőt akár bársonyszéket is kaphatnak, addig mire számítunk? Ahol milliárdosok énekelik az internacionálét az nem lesz sohasem a mosoly országa...

Tovább »

Kalmár Lajos, furulya a youtube-on...

Elsősorban magyar népzenei felvételek találhatók a listán. Egy része élőfelvétel, egy része számítógépes játszadozás. A domináns hangszer a furulya, de néhány felvételen ének és doromb is hallható. A kíséretet hol a hangkártya, hol egy programozott szintetizátor adja. Primarily Hungarian folk music uptakes can be found on the list. A part of his living person uptake, a part of his computerised playing. The dominant musical instrument the flute, but on some uptakes song and Jew's harp audible. The accompaniment where the sound card, where a programmed synthesiser gets it.

Tovább »

A lényegről beszéljünk!

Pár kérdés a médiákosokhoz... csak úgy reggeli után.... Keressük a felelősöket... Ki a felelős a tömeghisztéria kialakulásáért... Egyik hozzászólásomban már említettem, hogy szeretünk másra mutogatni... Akár gyereknevelésről, akár politikáról van szó...
  A szülők fájdalmát persze nem akarom növelni, de.. Az előbb kaptam egy körlevelet, Anyu reggel jövök haza... szöveggel... Utána hallgatom a rádiót, hogy a gimnáziumba pcihololológust küldtek... Ezek szerint ma egy gimnazista lánynak éccakai szórakozóhelyen van a helye? Szülői felügyelet nélkül? Kedves médiában szenvedő egók, ezt a kérdést miért nem feszegeti senki? Mert ez így demokratikus? Egy fiatalkorú, a törvény előtt korlátozott jogokkal bíró emberke szabadon grasszál az éccakába? Most én vagyok hülye megen, vagy érzéketlen, hogy egyáltalán ilyen eszembe jutott? Ezt, mint a gyereknevelésből félig kinőtt ember, azé még is csak feltenném.... Mielőtt bárki azt hiszi kenni, akarom a felelősséget, nem.... De én úgy gondolom, hogy itt kicsit összetettebb a probléma, mint amiről beszélünk...
Azért ha lett volna saját lányom, nem biztos, hogy szabadon éccakázhatott volna középiskolás korában egy szórakozóhelyen... Épp az előbb láttam a heti hetes bemutatóját, ahol felkerült ez a dolog a palettára... A "művésznő" teljesen felháborodva közölte, hogy ekkora terhet nem lehet rakni egy szülőre... Márpedig a törvény szerint, bizony ekkora teher van egy szülőn... Felel a kiskorú gyermeke által elkövetett tettekért, és irányítani kell a szükséges mértékben az életét...
  Természetesen nem azért felelős egy szülő, hogy valaki kapzsiságból a többszörösét engedte be az ott elhelyezhető embereknek, hanem azért mert azt sem tudta, hol jár a gyereke és milyen veszélynek teszi ki magát… Természetesen együtt érzek a hozzátartozókkal, hiszen nekem is van két fiam. Csak elgondolkodtam azon, ami a hírekből kimaradt… Azért, mert valakinek az az érdeke, hogy minél több apró csörögjön a kasszába, rábeszélhetünk-e embereket, hogy ez így természetes. Aki azt mondja igen, annak javasolom, hogy nézzen körül pld egy TESCO-ban, ami mondjuk, egy szórakozóhely földszintjén van, hogy mit és mennyit vásárolnak, szemmel láthatóan fiatalkorúak. Azt meg már le sem írom mit kapott az a pénztáros, aki személyigazolványt emlegetett. Lehet, hogy ma ez a módi, ezzel azonban én sem a tragédia előtt, sem utána nem értettem egyet…

Tovább »

blip.tv

Tovább »

Rólam

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Kedvenc szerzők

  • Nincsenek kedvenc szerzők

http://rss.kalmarlajos.blogter.hu/